A 2021-től érvénybe lépő szabályoktól teszi függővé a Forma–1-es maradását a McLaren (is).

Még mindig nem tiszta, milyen szabályok lépnek életbe 2021-től az F1-ben, pedig már gyakorlatilag az utolsó utáni pillanatnál járunk. A Liberty Media célja eredetileg az lenne, hogy a változtatásokkal (mint például az egyszerűbb és olcsóbb motorformula, illetve a költségplafon bevezetése) közelebb hozza a mezőnyt egymáshoz, valamint újabb csapatokat és/vagy motorgyártókat vonzzon be a sportágba.

Az eddigi tervek annyira szíven ütötték a Ferrari és a Mercedest, valamint legutóbb a Red Bullt, hogy belengedték a kiszállás lehetőségét, amennyiben nem úgy formálódik át az F1, hogy az számukra kedvező legyen – előbbi kettő azért már megenyhült. Most ehhez a társasághoz csatlakozott a sportág harmadik legeredményesebb, ám napjainkban igencsak szenvedő csapata, a McLaren is.

Az angol istálló nagyfőnöke, Zak Brown a pénzügyi ésszerűsítés és a költségek visszafogását pártolja, két szóval: a költségplafon bevezetését.

„A McLarennek valóban pénzügyileg fenntartható és versenyképes csapatnak kell lennie. Ha az új szabályok nem teszik ezt lehetővé, akkor komolyan meg kell fontolnunk a helyünket az F1-ben. Nem akarunk ilyen helyzetbe kerülni.

Brown szerint a pénzelosztásának kiegyensúlyozottabbnak és sokkal inkább teljesítményorientáltnak kellene lennie. Azzal egyébként neki nincs baja, hogy a Ferrari alanyi jogon kap lóvét az F1-től, pusztán annak mértékét (100 millió dollár) nehezményezi.

Most kedden tárgyalnak a 2021-es szezontól érvényes szabályokról és a gazdasági keretrendszerről.

Ennyire valós veszély, hogy a Ferrari és Ecclestone ellen-versenysorozatot indít

Toto Wolfftól lehet tudni, részt vett ugyanis egy titkos találkozón.

(Fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés