Úgy tűnik, idén is "csak" 21 futamos lesz a szezon.

A koronavírus jelentette fenyegetettség miatt elmarad az április Kínai Nagydíj az F1-ben (is), bár hivatalosan csak elhalasztották, nem valószínű, hogy sikerülne helyet szorítani a sanghaji futamnak az idény később szakaszában – Oroszország például határozottan nem akar segíteni Kínán.

És nagyon úgy tűnik, már az F1 vezetése sem bízik abban, hogy idén egy későbbi időpontban meg tudják tartani a versenyt - legalábbis ez érződik ki a sportág elnökének, Chase Carey szavaiból:

„Kihívás, mert van egy sűrű a versenynaptárunk, egy hónappal az első nagydíj előtt pedig nem könnyű átszervezni a futamokat. (...) Az egészség és a biztonság az első, de még nem mentünk végig az összes lehetőségen.”

És egy másik futam is veszélybe került a Kínai Nagydíj mellett:

Újabb nagydíj maradhat el az F1-ben a koronavírus miatt

A Kínai Nagydíj kiesésével már így is egy hónapos szünet vár a mezőnyre, ami akár másfél hónapos kihagyásra duzzadhat.

(Forrás: Sky Sports, Formula.hu, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy autóval nem lett volna túlsúlyos a tréler, de rákötöttek még kettőt

Soha nem kapott még annyi autó zöld rendszámot, mint márciusban

2800 helyett 39 ezerért fuvarozta utasait egy budapesti taxis

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
37% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés