Felipe Massa azt mondta, Fernando Alonsonak vannak “jóbarátai” a Forma-1 rendezői között, miután a spanyol megúszott egy büntetést ütközése után a Williams pilótájával Austinban.

Massa a hatodik helyen futott, üldözve a Toro Rossos Carlos Sainzot a vasárnapi Amerikai Nagydíj utolsó harmadában, mikor a McLaren-Honda csillaga keresztezte a brazil útját és defektet kapott.

Az ügyet kivizsgálták a verseny után, végül úgy döntöttek, hogy nincs szükség további intézkedésekre, ami után Massa és a Williams csak füstölögtek.

“Az egyetlen gondolatom, hogy lehetnek “jóbarátai” a bírák közt – mondta Massa a riportereknek, a Mexikói Nagydíj hétvégéjét megelőzően. – Ha felülről nézed, lenyűgözőnek tűnik, amit csinált. Ha a belső kamerájából nézed, akkor messze volt. Nem volt elég közel, hogy megpróbáljon előzni. Nem fékezett. Aztán mikor megtette, blokkolta a kerekeket és belém jött. Ha nem lettem volna ott, akkor soha nem ment volna keresztül azon a kanyaron. Soha. Amit egyértelműen a stewardoknak kell értékelni, nekik kell, hogy döntsenek. Néha egy kicsit ellentmondásos, néha nem. Néha talán helyes, néha meg nem. Később Sainzot is úgy előzte meg, hogy elhagyta a pályát. Legalább az egyik eset miatt büntetést kellett volna kapnia, ahogy sok más pilóta is kapna, ha ilyet tenne.”

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés