Felipe Massa úgy gondolja, hogy a következő futamokon meg lesz az esélye a Williamsnek arra, hogy nyomás alá helyezze a Ferrarit, és harcoljon a dobogóért.

Amíg a Ferrari egy erős szezonkezdésen van túl, és a Mercedes legnagyobb ellenfelévé vált, már amennyiben a mindig mögöttük végzést annak számoljuk, a Williams inkább a szezon közepére éledt fel, és szerzett pódiumot Valtteri Bottas, miután Raikkönen kipördült. A Ferrari zsetonokat is elhasznált, hogy fejleszthesse az erőforrását Montreálban, de Massa szerint pozitív gondolkodásra ad okot, hogy a Williams még így is meg tudta őket előzni, és a következő két futamon is hasonló szorosságot vár.

„Azt nézve, hogy fejlesztéseket hoztak ide, javították a motort is, a különbség még mindig ugyanolyan mértékű. Szerintem ez azt erősíti meg, hogy még mindig harcolhatunk velük. Mi is rakunk majd valami jó kis fejlesztést a kocsira, és a következő futamon elkapjuk őket.”

„Nem tudom, hogy a Mercedes fog-e már tovább javulni, vagy fejleszteni a motoron, de ha valamit fejlesztenek, abból majd mi is tudunk tanulni, és javulni hozzájuk képest. Úgy gondolom, hogy minden a legjobban alakul. A mostani futam fontos momentum volt a számunkra, és Ausztria is feküdni fog majd az autónknak, viszünk fejlesztést is, úgyhogy jó érzés lesz nyomást helyezni a Ferrarira.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Hirdetés