A Bugatti Veyron önmagában rettentő gyors, de a még erősebb Super Sport változata sebességrekordot is döntött, és a limitált széria utolsó példánya nemrég talált gazdára.

1001 lóerős teljesítményével a Bugatti Veyron új fejezetet nyitott a szupersportautók történetében, és ez még nem volt minden, hiszen 2010-ben kijött az izmosabb Super Sport változata. A 8 literes, 16 hengeres motorját négy nagyobb turbótöltővel szerelték fel, amivel a teljesítményét 1200 lóerőre, a maximum nyomatékát 1500 Nm-re növelték.

A Veyron alapváltozata is 400 km/óra feletti sebességre volt képes, de a 2,5 másodperc alatt százra gyorsuló Super Sport még ennél is többre hivatott, hiszen 431,072 km/órát értek el vele, amivel a világ leggyorsabb sportautójává avatták.

A gyártásba kerülő példányok sebességét csak azért korlátozták 415 km/órára, hogy megóvják az abroncsokat.

A Super Sportból összesen csak 48 példányt gyártott a Bugatti, és a képeken látható a legutolsó.

A matt fekete festése gyári, a fekete kerekek mögé piros féknyergek kerültek, am remekül illik a kárminvörös bőrrel kárpitozott utastérhez. A Super Sport változatot a tetőn lévő két légbeömlőjéről is fel lehet ismerni.

Az első tulajdonosa alig használta a Bugattit, amit 2014-ben vett át a londoni márkakereskedésben, és mindig ott szervizeltette. Még most is csak alig több mint kétezer kilométer van benne, amikor Tom Hartley Jr. kereskedésében új tulajdonosára talált.

Az árát csak találgatni lehet, de újonnan 2,4 millió dollárba került, és az értéke várhatóan csak növekszik.

Ez is érdekelhet:

Fantasztikus képeken a Bugatti három újkori szuperautója

Összejött egy fotózásra az EB110, a Veyron és a Chiron.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Itt az új Mazda CX-5 – és pontosan azt tudja, amiért eddig is szerettük

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés