A háromszoros világbajnok pilóta versenymérnöke már előre fél, vagyis „fél”.

Már nyolc éve dolgozik együtt Max Verstappennel versenymérnöke, Gianpiero Lambiase. A páros között nemegyszer hallhattunk már élesebb szóváltást a rádiózások során, Lambiase azonban nemcsak kezelni tudja a holland olykor kifejezetten tüzes indulatait, de mindezt olyanfokú szarkazmussal fűszerezi meg, aminek köszönhetően az F1 egészen kultikus figurájává vált, legalábbis a rajongók körében biztosan.

A Red Bull podcastjában, a Talking Bullban Lambiase viccesen megjegyezte, mitől tart a legjobban Verstappennel kapcsolatban:

„A legnagyobb félelmem jelenleg az, hogy a többiek is versenyképesek lesznek, és nem nyerünk meg minden futamot. Láthatod, hogyan bánik velem most, amikor minden versenyt megnyer. Szóval egyáltalán nem várom azt a pillanatot, amikor mindez megváltozik.”

Természetesen Verstappen és Lambiase nagyon jól kijönnek egymással, ugyanakkor a versenyhétvégéken kívül nem sok időt töltenek el együtt, ami érthető is, mert a sűrű versenynaptár miatt inkább a családjaikkal és barátaikkal vannak.

(Forrás: Planetf1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A Mercedes nincs híján az önkritikának: Ez az autó nem érdemel győzelmet

2011 óta az idei lehet a Mercedes első győzelem nélküli idénye.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.