Tudod, milyen érzés egy Mazda MX-5-öt vezetni? Pontosan olyan, amilyennek az autózást elképzelted, amikor öt évesen az óvoda szőnyegén ücsörögve tologattad a matchboxokat.
Meg sem próbálom letagadni, hogy súlyosan elfogult vagyok Mazda-témában. Mióta a japán gyártó meghirdette a „KODO” dizájnt, a gyáraikból kizárólag álomszép autók gördülnek az utakra. Az új MX-5 a jelenlegi palettájuk fenegyereke. Már akkor szerelmes lettem belé, amikor először megpillantottam teljes életnagyságban a tavalyi Goodwood-fesztiválon. Hagyjuk most a márkatörténetet és a száraz tényeket, inkább elmesélem, milyen érzés libabőrbe öltözni a gyönyörű MX-5 volánja mögött.
A Player szerkesztősége lemegy a Káli-medencébe csapatot építeni. Egy köveskáli borteraszt nevezünk ki főhadiszállásnak, ahol elterpeszkedünk egy fa árnyékában. Az asztalt belepik az alkoholmentes szőlőfröccsök, limonádék és szörpök, majd elhangzik a várva-várt „szabad a gazda, srácok” vezényszó. A parkolóban ott áll egy kabrió Mini Cooper és egy tűzpiros MX-5. Erre a pillanatra várok már azóta, hogy a főni nagyjából egy hónapja ellőtte, hogy a következő szerkesztőségi állatkodásra e két jármű egyidejű részvételével fog sor kerülni.
Túl izgatott vagyok ahhoz, hogy szemérmeskedjek; elsőként csapok le a Mazda kulcsára és odaviharzok a kicsi Miata mellé. Ez az autó szinte könyörög azért, hogy nekimenj vele az ég aljának. Úgy néz ki, mint egy zip-fájl, amibe belecsomagoltak mindent, amiért a négy keréken száguldozást szeretni lehet. Egy tűzpiros sportautó; ilyenről álmodoztál gyerekként.
Beszállok, magamra húzom az ajtót (hogy ne csak áradozzak; az ajtóba rejtett ablak csukódáskor csúnyán berezonál), bekötöm a biztonsági övet és veszek egy mély levegőt. Még be sem indítottam a motort, de mivel ebből a szögből még soha nem tudtam megnézni a negyedik generációs MX-5 motorháztetejét, már el is kezd gyűlni az első örömkönnycsepp a szemem sarkában. Amikor ez az ív határolja alulról a horizontot, tudod, hogy nagyon vagány kilométerek állnak előtted.
A 131 lóerős, 1496 köbcentiméteres soros, négyhengeres benzinmotor sem papíron, sem a valóságban nem egy izomállat, de ahhoz pont elég, hogy a remek futóműnek és az álomszerű kézi váltóműnek köszönhetően egyenesen a mennybe repítse ezt az aprócska, alig egy tonnás testet. A vas a gyár szerint nyolc és kilenc másodperc között van százon, a végsebességet pedig valahol 204 km/h körül kell keresni. Ezek sem túlsúlyos számok, igaz? Valóban nem, de ez nem is baj! A Miata ugyanis egyrészt nem csak a sebességről szól, másrészt pedig a mélyre helyezett üléspozíciónak és a kabrió alapvető természetének köszönhetően az MX-5 sebességérzet/boldogsághormon-aránya valahol egy ralipályán izzadó 300 lóerős, négykerekes Subaru szintjén stagnál.
Az autó nagyon pici. Még egy átlagos testmagasságú sofőrnek is az, egy két méternél magasabb ember pedig már echte hülyén néz ki benne. Ha veszel egy ilyet, a hozzánemértők és a rossz nyelvek azonnal férfiklimaxról kezdenek sugdolózni, pedig csupán annyi történt, hogy megadtad a testnek és a léleknek, ami jár neki. Ez a gép a benned élő kissráchoz beszél. Akkor döntötted el, hogy lesz egy ilyen autód, amikor még vihogva nézegettétek a haveroddal a bátyja ágya alól kilopott pucérnős magazin kihajtható oldalait. Az összes vágyott mozis verda, amire akkoriban csorgattad a nyálad, ott van az MX-5-ben.
Szóval ott ülök a kocsiban, tompán idióta vigyorral az arcomon és úgy fogdosom a bőrbe tekert kormánykereket, mintha egy cicababa melltartójának csatjával babrálnék éppen. A felbúgó motor hangja jelzés, hogy átlépek egy másik dimenzióba. Visszarepülök az időben; megint az ovi szőnyegén ülök, és valami nagyon menő száguldozást képzelek magam elé, ahogy ide-oda toszigálom a matchboxaimat.
Rövid egyes, kettes, hármas, majd négyes és innen nem is nagyon kell följebb kapcsolni, mert az út előttem csodálatosan kacskaringós. Ha szembejön egy veszélyes útkanyarulatot jelző tábla, szinte sikítani lenne kedvem a gyönyörűségtől. Igen, most egy kicsit leveszem a lábam a gázról, majd a kanyar belső ívén ismét rászabadítom a lóerőket az útra. A hátsó kerekes csodagép ilyenkor pajkosan teszi a seggét, mégis olyan stabilan kapaszkodik az aszfaltba, mint egy holdjáró.
A motor baritonja 4000-es fordulaton kisimul és majd csak 8000 fölött kezd el sikítani. A vigyortól lassan görcs áll az arcomba, de nem tudom abbahagyni. Az MX-5 fecseg; az alattam a távolba rohanó út minden rezdüléséről kommunikál. Amíg nem találják föl, hogyan egyesülhet az emberi idegrendszer egy autó elektronikájával, addig nem lesz olyan gép, mely ennyi információval kényeztetné vezetőjét.
Ebben az autóban az utolsó csavarig minden a vezetés élményének lett alárendelve. Nem azért nincs motoros tető, mert a Mazda mérnökei a pénztárcádat akarták kímélni, hanem azért, mert csak így tudták tartani a célul kitűzött önsúlyt. Persze azt is érdemes megemlíteni, hogy az MX-5 már 6,4 millió forintért is hazavihető, ami ezért az élményért nevetséges összeg, de ha ránk hallgatsz, erre rádobsz még 300 ezer forintot, mert annyiért már bőrből van a kormány és a váltógomb, kapsz tempomatot, négy helyett hat hangszórót és bluetoothos audio-rendszert.
Korábbi generációs használt MX-5-öt még ennél is szimpatikusabb áron szerezhetsz magadnak. Ha nem szeretnél ilyesmire költeni, akkor viszont fogadd meg a tanácsom és SOHA ne ülj bele kipróbálás céljából! Egy miatás csapatás után ugyanis rohadt unalmas tud lenni bármilyen másik jármű, leszámítva a bőven tizenöt millió felett vesztegetett példányokat.
A Mazda MX-5 Hauschel Tomi szerint…
Nem lehet nem akarni a Mazda MX-5-öt. Nyilván ez minden férfi álma. Nyilván mindannyian szeretnénk egy ilyet. Alacsony, formás, gyors, izmos, sportos, gyönyörű. Csak valahogy pont olyan, mint egy szupermodell. Tetszik, tetszik, sejted, hogy jó lehet az ágyban, és tényleg jó is, de valahogy nem kellene hosszú távra. Ha azonban ezzel a szupermodellel mégis úgy alakulna, hogy időnként, csak úgy kötöttségek nélkül összejártok, és ezzel senkinek sincs nagyobb problémája, akkor tulajdonképpen megnyíltak előtted a mennyek kapui. Az MX-5 mint szabadidős autó, abszolút tökéletes. Minden pillanatában úgy érzed magad, mint James Bond, aki éppen elindul a tengerparti házban leledző főgonosszal leszámolni, gyönyörűen lekerekített formáit nem lehet nem csodálni, erejét nemes egyszerűséggel szabadon kell engedni, csak az a baj, hogy én nem akarnék folyamatosan James Bondként furikázni a napon. Egy tökéletes, stílusos sportkabrióra viszont befizetnék, de hát arra ott az állat, abszolút valószínűtlenül szuperdögös Mini Cooper S Cabrio.
Ha már ennyi szó esett számokról, gyorsan felejtsd is el őket, az élményt ugyanis ebben az esetben nem lehet kvantitatív eszközökkel mérni vagy leírni. Ha úgy tetszik, az MX-5 egy négy kerékre szerelt vidámpark vagy a leghatékonyabb depresszió elleni orvosság. Ahogy kanyarról kanyarra egyre szerelmesebbnek érzem magam, lassan érlelődni kezd bennem egy gondolat, hogy ezentúl ezzel a géppel akarok boltba, postára, bankba menni, munkába járni… kimenni a fürdőszobába.
A többiek ezzel szemben megállapodnak abban, hogy szerintük a negyedik generációs Miata egy olyan nő, akit mindenki meg akar kapni, de senki nem akar mellette ébredni.
Nem értek velük egyet. Én feleségül akarom venni, és kész! Nem bánom, jöhet mellé az óvónéni is!
Fotók: Donkó Péter