Számíthattunk rá, hogy a 765LT bemutatása után nem sokkal a McLaren elkészül a nyitott tetős változatával is. A Spider a világ egyik leggyorsabb kabriója lett.

A 765LT eredetileg is a McLaren egyik legizgalmasabb sportautója, hiszen a kínálat derekát adó 720S-sel szemben a 4 literes biturbó V8-as motor ebben már 765 lóerős teljesítményre képes, és a Longtail karosszéria formája is különlegesebb lett. A limitált szériás modellből a nevéhez méltón összesen 765 példányt építenek.

A V8-as motor bizsergeti a hátad az új McLarenben

765 lóerős, és nem csak ettől leszel libabőrös benne.

A McLaren most elkészült a 765LT nyitott tetős változatával, és a Spider érdekessége, hogy hozza a zárt tetős modell menetteljesítményeit.

Mindez azt jelenti, hogy 2,8 másodperc alatt gyorsul százra, 7,2 másodperc alatt már kétszázon van, és 330 km/órával száguldhat, ezzel a világ egyik leggyorsabb kabriójának számít.

Az eredményt többek közt azzal érték el, hogy a 765LT Spider alig nehezebb a zárt tetős testvérénél,

a szénszálas anyagok kiterjedtebb használatának és az új, titániumból készült kipufogórendszernek köszönhetően csak 49 kilogrammal nyom többet, üresen 1278 kilogramm. Hihetetlen, de közel 600 lóerő jut egy tonnára!

A McLarennek még a teteje is gyors, a szénszálas anyagból készült panelt 11 másodperc alatt lehet lenyitni,

50 km/órás sebeségig akár menet közben is. A zárt tetős modellhez hasonlóan a 765LT Spider is 765 példányban készül, az angol piacon 310 ezer fonttól indul az ára, ami 130 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

1000 lóerős McLarent alkotott a Hennessey

A világ leggyorsabb autói közé került.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés