Ha nem a versenypályára járnál az új McLareneddel, hanem országokat átszelő túrákra vinnéd, akkor fontos, hogy minél kényelmesebb és tágasabb legyen. Az új GT éppen ezeket a szempontokat figyelembe véve készült.

Újabb modellel bővült a McLaren egyre szélesebb kínálata, a brit gyártó újdonsága egyszerűen a GT névre hallgat. Nem véletlenül, egy olyan túrakocsiról van szó, amit nem a versenypályákra szántak, hanem a kontinenseket átszelő túrákra, ahol a kényelem és a helykínálat legalább olyan fontos, mint a teljesítmény.

A GT-nek ennek megfelelően összesen 570 literes a csomagtartója,

amiből egy 150 literes rekeszt találsz az orrában, és mivel a motort tizenkét centivel alacsonyabbra építették be, mint a 720S-ben, ezért hátul is maradt hely egy 420 literes poggyásztérnek. A csomagtartót olyan karcálló anyagokkal burkolták, amit a NASA-val együtt fejlesztettek ki.

4,68 méteres hosszával az új GT nyúlánkabb, mint a McLaren többi modellje,

és a városi forgalomban, a fekvőrendőrök előtt a 11 centis hasmagasságát két centivel meg lehet növelni. A szénszálas anyagból készült vázra épülő GT pedig mindössze 1530 kilogrammot nyom, azaz több mint egy mázsával könnyebb a konkurenseinél.

Minden kényelme mellett a McLaren GT sportautónak sem lesz utolsó,

hiszen ugyanaz a 4 literes biturbó V8-as hajtja 620 lóerővel, mint a márka többi típusát, de úgy hangolták, hogy egyenletesebben adja le a 630 Nm nyomatékát. 3,2 másodperc alatt gyorsul százra és a kétszáz is megvan 9 másodperc alatt, a végsebessége 326 km/óra.

A márka belépőmodellje továbbra is az 570S marad, de az 570GT helyére az új GT léphet, ami nem egy meglévő típus változatának számít, hanem teljesen önálló széria,

Az ára a briteknél 163 ezer fonttól, azaz 60 millió forinttól kezdődik.

A kínálat másik véglete ez a brutális Senna:

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon