Az MCL36 is megérkezett.

A mezőnyből negyedikként a McLaren is lerántotta a leplet az új autójáról, az MCL36-ról ezzel pedig már két olyan csapat van, amelyik a valódi 2022-es versenygépét mutatta be (az Aston Martin a másik), a Haas és a Red Bull ugyanis csak egy kamut villantott.

Ahogy látható, továbbra is a papaya szín dominál, és a kék is megmaradt, de egy fokkal világosabb árnyalatban van jelen, illetve a sötétszürke-fekete is hangsúlyosabbá vált. Technikai oldalról sokat nem árultak el a wokingiak, de például az látható, hogy – az Aston Martinhoz hasonlóan – négy elemből áll az első szárny.

A csapat pilótafelállása nem változik, vagyis idén is Daniel Ricciardo és Lando Norris lesz a csapat két versenyzője, utóbbi egyébként a napokban hosszabbított, nem is kevés pénzért:

Olyan fizetésemelést kapott Norris, hogy az egyik legjobban kereső pilótává lépett elő

Norris határozottan jól járt, ugyanis több mint kétszer annyival emelték meg a fizetését, mint amennyit az előző idényben tehetett zsebre.

A csapat eltökélt célja, hogy idén visszatérnek az F1 legjobb három csapata közé – tavaly ugye éppenhogy lecsúsztak a dobogós helyről.

További autóbemutatók időpontjai:

  • Február 14. – AlphaTauri
  • Február 15. – Williams
  • Február 17. – Ferrari
  • Február 18. – Mercedes
  • Február 21. – Alpine
  • Február 27. – Alfa Romeo

Már bemutatta – időrendben:

A Haas leleplezte, milyen autóval fog versenyezni az F1 új érájában

Mick Schumacher és Nyikita Mazepin ezzel az autóval repítheti vissza a csapatot a középmezőnybe.

(Fotó: Aston Martin Aramco Cognizant F1 Team)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve