Az MP4–29 nem teljesen olyan, mint amire számítottunk: még annál is csúnyább. Visszasírjuk a kacsacsőrt és a rozmárorrot.

Bár a Forca India és a Williams korábban már közöltek egy-egy képet az idei autójukról, a csapatok közül elsőként a McLaren leplezte le a 2014-es Forma–1-es autóját. Az előzetes várakozásokhoz képest annyi változott, hogy az autó orra nem simán elvékonyodik, de két oldalra is lekonyul, amivel a brit csapat mérnökeinek sikerült a lehetőségekhez mérten is a legcsúnyább megoldást választaniuk.

Az elmúlt években láttunk már néhány olyan orrkúpot a Forma–1-ben, aminél azt gondoltuk, hogy ennél biztosan nincs lejjebb, ott volt például a BMW rozmárorra, vagy a 2011-es szezonban a híres kacsacsőrű autók, de az idei Forma–1-es autók orrának még ezeket is messze sikerült alulmúlnia. Az egyesek szerint péniszre emlékeztető orrkialakítás oka, hogy az idei szabályok biztonsági okokból előírják, hogy az autó orrának közel kell lennie a földhöz, azt viszont nem, hogy az orrnak folyamatosan kell szélesednie fölfelé. Hogy növeljék a leszorítóerőt, a csapatok ehhez a megoldáshoz folyamodnak, hogy a levegő szabadon áramolhasson az autó alá.

Bár reménykedtünk benne, hogy a mérnökök végül kitalálnak valamit az esztétikai terror elkerülésére, a McLaren bemutatója után nyugodtan elkönyvelhetjük, hogy ez nem fog megtörténni, és várhatóan az összes csapat valamilyen hasonló megoldással áll elő. Hogy tényleg így lesz-e, az szombaton kiderül, hiszen holnap az idei évben már Alonso-Raikkonen párossal nyomuló Ferrari is bemutatja az idei évre szánt autóját.

Az orr egyébként kétségkívül a leglátványosabb, ám közel sem a legfontosabb változás a 2014-es autókon: bár a képen nem látszik, de a McLaren MP4–29-ben már az új, 1,6 literes Mercedes turbómotor van, amely az új szabályokkal együtt (például az utolsó versenyen szerezhető dupla pontokkal) alaposan felkavarhatja az eddigi erősorrendet.

A 2014-es szezon március 16-án, az Ausztrál Nagydíjjal veszi kezdetét, de a csapatok (legalább is az a részük, amely időben elkészül az autójával) már január 28-án megkezdik a felkészülést Jerezben, ahol először láthatjuk majd körözni a 2014-es szörnyszülötteket.

(Fotó: McLaren F1)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Jövőbe mutat a Mazda elektromos szabadidő-autója, a CX-6e

Pérez szerint Verstappen csapattársának lenni a legrosszabb munka az F1-ben

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés