Az 599 GTB volt a Ferrari nagy túrakocsija egy évtizeddel ezelőtt, és aki nem érte be a szériagyártmánnyal, azt szívesen látták a neves karosszériaépítő cégeknél. Csak kilenc példány épült a Nibbio Zagato változatból.

2006-ban mutatta be a Ferrari a következő nagy túrakocsiját, ami az F12 Berlinetta megjelenéséig volt gyártásban. A márka saját tesztpályájáról elnevezett 599 GTB Fiorano önmagában is tekintélyes jelenség, de aki még egyedibbet akart magának, választhatta a Zagato karosszériaépítő manufaktúrájában készített kivitelt.

A neve 599 GTZ Nibbio Zagato, és egészen eddig még a rajongók sem tudtak a létezéséről. Most derült ki, hogy annak idején kilenc szerencsés gyűjtő vihette haza a limitált széria egy darabját, amikor az egyik eladósorba került egy dubaji kereskedésben. Lehet, hogy nem tetszik a stílusa, de az biztos, hogy egyedibb, mint a szériaváltozat.

Nem tudni, hogy műszakilag is változott-e a túrakocsi, de nagyon valószínű, hogy megtartották az 5999 köbcentis V12-es szívómotort, ami 620 lóerőt teljesít, és amivel 3,7 másodperc alatt gyorsul százra és 330 km/órával száguldhat a Ferrari. Az alig 27 ezer kilométert futott kék példány érdekessége, hogy ez az egyetlen kézi váltós a kilencből.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
44% Igen, de csalódás volt.
13% Még nem, de megnézem.
31% Szerintem ez most nekem kimarad.