Ma már az számít meglepetésnek, hogy nem lett zöld rendszámos plug-in hibrid változata a Land Rover szabadidő-terepjárójának, de a Discovery egyébként minden más részletében megújult.

2016-ban jelent meg a Discovery ötödik generációja, ezért most jött el az ideje a ráncfelvarrásnak. A Land Rover nagyobbik szabadidő-terepjárója még most is nagyon jól néz ki, ezért nem volt szükség nagy változtatásokra. Csak apróságok változtak a fényszórókon, a lökhárítókon és a hűtőmaszkon, az aszimmetrikus hátsó részen a lámpákat fekete sávval kötötték össze.

Belül naprakész lett a berendezés, a Defenderből ismerős az új kormánykerék, ahogyan a színes képernyős műszerek is.

A számlapokat 12,3 colos színes képernyő mutatja, középre 11,4 colos érintőkijelző került, ami másfélszer akkora, mint a korábbi. Az automata váltó forgókapcsolóját egy jobban kézbe illő karra cserélték, új a klímakonzol, és most először head-up display is van.

A kínálatba (még) nem került be a Land Rover plug-in hibrid hajtása, így nem lett zöld rendszámos a Discovery.

A benzinesek közül a kétliteres négyhengeres 300 lóerős, a háromliteres soros hathengeres 360 lóerőre képes, míg a dízel csak hathengeres lehet, 249 vagy 300 lóerővel. A nagyobb motorok egyúttal mild hibrid rendszert is kapnak, az összkerékhajtás és a légrugózás széria.

Ez is érdekelhet:

Divatosabb nem is lehetne a zöld rendszámos hibrid Range Rover Evoque

A motorja háromhengeres, a teljesítménye 309 lóerő.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
43% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés