Még csak egy éve jutott eszükbe először márkatalálkozót tartani, és az idei eseményen máris újabb rekordot döntöttek a Koenigsegg tulajdonosok, akik bejárták Svédország déli részét a ritka szuperautójukkal.

Már tizenöt éve gyártják, de még csak tavaly tartották a Koenigsegg első márkatalálkozóját, és most érkezett el az idő a másodikra. Az idei eseményen megdőlt egy újabb rekord, mivel hárommal több, összesen 19 autó jött el. Még soha sehol nem volt ennyi Koenigsegg egy helyen, a gyárban sem, ugyanis nagyjából egy év alatt készülnek el ennyi autóval.

A várakozási idő a Koenigsegg autóira négy év, így az idei találkozón is csupa boldog ember vett részt, aki már megkapta a sajátját. Mi több, idén ott volt a Koenigsegg legeslegelső vevője, akinek még mindig megvan ugyanaz az autója, és a legújabb tulajdonos is, aki csak egy nappal a találkozó előtt vezette először a szuperautóját.

A túrán több CCX és Agera, valamint egy One:1 is részt vett, így csaknem a Koenigsegg teljes kínálatát át lehetett tekinteni. Svédország déli részét járták be az autók, útba ejtettek több műemléképületet, egy autómúzeumot és egy „mini Nordschleife” néven ismert versenypályát is, majd a gyárban megnézték, hogyan készül a Regera, aminek minden példánya elkelt.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A BMW i3 új élete: most már a 3-as elektromos változatát jelenti

Új kormánnyal lesz még nagyobb élmény a GR Yaris

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés