Az első generációs 6-os sorozatból is készített már M változatot a BMW, de csak a tengerentúlon árulták M6 néven. Most egy olyan példányt mutatunk, ami hihetetlenül újszerű állapotban talált gazdára.

A 6-os sorozat első generációjának csúcsmodellje volt az M635CSi, amibe az M1-ből származó 3,5 literes, soros hathengeres motor módosított változata került 286 lóerővel. Az 1983-ban bemutatott sportkupé az Egyesült Államokban és Japánban is megjelent, de ott egyszerűen M6-nak hívták, és a képeken látható amerikai példány is ilyen.

A motorja az M6-nak is 3,5 literes és soros hathengeres, de katalizátorral a teljesítménye 260 lóerő,

a legnagyobb nyomatéka 330 Nm. Az ötfokozatú kézi váltóval ennek a BMW-nek 6,8 másodpercre van szüksége, hogy nulláról százra gyorsuljon, egy másodperccel többre, mint a katalizátor nélküli európai modellnek, de ezt egy cseppet sem bánnánk.

Főleg akkor, ha olyan csodálatos M6-tal van dolgunk, mint a képeken látható példány. 1988-ban készült, és az előző húsz évet egy tulajdonosnál töltötte, aki nagyon vigyázott rá.

Még csak 39 ezer mérföld van benne, ami körülbelül hatvanezer kilométernek felel meg,

és mindene eredeti a fekete fényezéstől kezdve az üvegeken keresztül a szürke bőrbelsőig.

A gyári kazettás rádiósmagnó és a hiánytalan szerszámkészlet is megvan ebben az M6-ban,

aminek a BBS kereken az eredeti méretű Michelin abroncsok feszülnek. Összesen csak 5855 példány készült a 6-os sorozat csúcsmodelljéből, és ezért a példányért nemrég 67 200 dollárt, azaz húszmillió forintot fizettek a Gooding & Co aukcióján.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés