A nyolcvanas években versenyzett a BMW ezzel az A-csoportos 635 CSi versenyautóval az európai és brit túraautó-bajnokságokban, mára pedig nemcsak a korábbi sikerei, de a formája és az állapota is kívánatos veteránná teszi a képeken látható példányt.
1982-től új szabályokat hoztak az európai túraautó-bajnokságban, ahol A-csoportos, azaz jelentősen átalakított versenyautókkal lehetett rajthoz állni. Az előírások kikötötték, hogy a versenygépek alapjául szolgáló utcai változatokból legalább 5000 példányt le kell gyártani egy évben, ezért a BMW-nél úgy döntöttek, hogy az akkori 5-ös sorozatból, az 528i-ből faragnak versenyautót. Sikerrel, hiszen az olasz Umberto Grano meg is nyerte 1982-ben az Európa-bajnoki címet.
A Jaguarokat versenyeztető TWR-nél sikerült elérniük, hogy a kisebb szériában gyártott, ezért a szabályoknak nem megfelelő, de V12-es motorral szerelt XJS-t indítják, ezért a BMW-nél is hozzáláttak egy még belevalóbb versenygép tervezéséhez. Az alapokat az 1981-es bajnok 635 CSi adta, de ezúttal alaposabban átalakították.
A hathengeres motort az Alpina műhelyében izmosították 290 lóerősre, a versenyautót pedig a Schnitzer Motorsportnál szerelték készre.
1983-ban tehát a cápaorrú 6-ossal vágtak neki az európai túraautó-bajnokságnak, és több futamgyőzelmet követően az osztrák Dieter Quester végül megszerezte a bajnoki címet a Jaguart vezető Tom Walkinshaw előtt. 1984-ben kevesebb babér termett a típusnak, akkor Walkinshaw lett a bajnok a Jaguarral, a következő évben pedig gyári csapattal már nem indította a BMW, mert nem gyártotta le a szükséges 500 darabot a versenyautó utcai változatából.
1985-ben csak egy, de annál fontosabb győzelmet aratott a típus, Spában a 24 órás versenyen, olyan nevekkel, mint Roberto Ravaglia, Gerhard Berger és Marc Surer.
A 635 CSi-vel még évekig versenyeztek különböző bajnokságokban annak ellenére, hogy már jóval gyorsabb és esélyesebb versenygépek is akadtak nála.
A BMW csak 1987-ben készítette el az utódját, az akkor újonnan bemutatott, és hamarosan legendává vált M3-ból.
A képeken látható, csodás állapotú példányt még 1984 végén adták el Új-Zélandra, ahonnan csak 2016-ban tért vissza Európába, hogy az RM Sotheby’s monacói aukciójának egyik csemegéje váljon belőle.
