Ha rajongsz az autókért, akkor biztosan ismered Sabine Schmitz nevét, akit csak a Nürburgring királynőjeként emlegettek. 51 éves korában hosszú betegség után hunyt el.

Szinte biztos, hogy Sabine Schmitz nevéről a Top Gearnek az a része jut eszedbe, amikor a német autóversenyzőnő azt mondta Richard Hammondnak, hogy 10 perc alatt még egy furgonnal is körbemegy a Nürburgringen, majd meg is mutatta egy Transittal. Sabine olyan népszerű lett ezzel az epizóddal, hogy Clarksonék távozásával a Top Gear műsorvezetői közé is beválasztották.

Sabine úgy ismerte a Nürburgringet, mint a tenyerét, hiszen éveken át az volt a munkája, hogy turistákat vitt körbe a legendás pályán a „ring taxival”, és 2011-ig

több mint 20 ezer kört tett meg a Nordschleifén, ami elképesztő távot, 420 ezer kilométert jelent.

Sabine a 24 órás versenyen is indult a Nürburgringen, és még a túraautó-világbajnokságban is részt vett.

Pedig nem csak autóversenyzőnek készült, hiszen a családja által működtetett hotelben nőtt fel, saját maga is vendéglátó és sommelier végzettséget szerzett, és egy kis éttermet nyitott a Nürburgring mellett, amit a legendás pálya egyik szakaszáról Fuchsröhre névre keresztelt. Nem csak az autókkal bánt jól, még helikoptert is tudott vezetni.

Senki sem tudta róla, hogy mennyire súlyos betegséggel küzd, mígnem tavaly megosztotta a Facebookon, hogy évek óta rákos. Úgy tűnt, hogy a kezelésekkel javult az állapota, de végül a szervezete nem bírta tovább, és feladta a küzdelmet. A mindig mosolygós Sabine felfoghatatlanul korán, 51 éves korában hagyta itt az autórajongókat.

Ezt a rekordot is Sabine húzta be:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Rossz, amikor elmozdul a rakomány, még rosszabb, ha 33 tonnás

Gyönyörű minimalista Paganit alkottak a fiatal dizájnerek

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés