Tisztán elektromos hajtású változatban is bemutatta összes típusát a Smart, a Fortwo és Forfour pedig a piac legkisebb és legolcsóbb zöld rendszámos autója lehet.

Az előző generációkhoz hasonlóan az új Smartok is elkészültek tisztán elektromos hajtású változatban. Minden típusát villanyosította a gyártó, így a Fortwo és a Forfour is bemutatkozott Electric Drive kivitelben.

Mindegyik típus 82 lóerőre és 160 Nm nyomaték leadására képes elektromotort kapott, amellyel 130 km/órás végsebesség érhető el. A 17,6 kilowattórás akkumulátor elég arra, hogy 160 kilométert megtegyél egy feltöltéssel. Utána a gyorstöltővel 45 perc alatt 80 százalékos töltöttség érhető el, de a hagyományos, otthoni konnektorról is gyorsabb lett a töltés, csak fele annyi időt vesz igénybe, mint korábban.

Az autóhoz okostelefonos alkalmazás is tartozik, amivel nyomon követheted, hol tart a töltés, akkor is, amikor távol vagy az autótól. Sőt, még azt is be tudod állítani, hogy mire az autóhoz érsz, a kívánt hőfokra hűtse vagy fűtse az utasteret, amíg a konnektoron lóg, hiszen addig sem az autó akkumulátorából pazarolod erre az energiát.

2017-ben kezdődik a forgalmazás, és bár az árakat még nem árulta el a Smart, könnyen lehet, hogy a piac legolcsóbb zöld rendszámos autója lesz a Fortwo Electric Drive. A Fortwo Cabrio pedig az egyetlen elektromos hajtású kabrió lesz, amit újonnan megvehetsz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.