A neves kezelőorvos sem tud csodákat tenni.

Szeptember elején svájci otthonából egy párizsi kórház szív- és érrendszeri osztályára szállították a 2013-as síbalesetet során súlyos agysérülést szenvedett Michael Schumachert, ahol állítólag őssejtbeültetésen vett részt. Most egy olasz lapnak, a La Repubblicának nyilatkozott a kezelést végző Philippe Menasché neves szívspecialista:

„Az őssejtekkel sem tudok csodát tenni. A csapatommal nem kísérletezünk, ez egy rettentően utálatos kifejezés, amely nem felel meg a jelenlegi kezelési metódusnak. Az elmúlt 20 évben sok előrelépés történt az őssejtkutatásban, de az az igazság, hogy még mindig nagyon keveset tudunk róla.”

Sokat, de konkrétat tehát nem mondott az orvos, így továbbra sem tudni semmi pontosat a hétszeres világbajnok legenda állapotáról. Egy francia lap korábban egy névtelenséget kérő kórházi dolgozóra hivatkozva azt írta, hogy...

Schumacher tudatánál van, állítólag

Ez talán némi bizakodásra adhat okot.

(Forrás: Daily Mail, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni