Az ausztrál miniszterelnök szerint a március 8-án eltűnt utasszállító fekete dobozának jelzései az Indiai-óceán mélyéről jönnek, de azt még mindig nem tudni, hogy került oda.

Továbbra sem tudni viszont, hogy az eredetileg Kuala Lumpurból Pekingbe közlekedő Boeing 777-es hogyan került ilyen messze eredeti úti céljától, hiszen a fekete doboz jeleit az ausztrál partoktól 1600 kilométerre nyugatra sikerült befogni, miközben a gépnek éppen a másik irányba kellett volna repülnie. Valószínűnek tűnik, hogy a gépet eltéríthették, sőt, korábban olyan elméletek is napvilágot láttak, hogy az eltérítésben a pilóták is részt vettek (erre utal, hogy az útvonal átprogramozásához és a jeladó kikapcsolásához képzett szakember közreműködésére van szükség), de a fekete doboz felszínre hozásáig és megvizsgálásáig ennél többet szinte biztosan nem fogunk megtudni a körülményekről.

Frissítés: Angus Houston, a keresés vezetője szerint az Indiai-óceánon észlelt jelek valószínűleg nem a maláj gép fekete dobozából származnak. Szóval még azt a keveset se tudjuk biztosan, amiről már azt hittük.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
14% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni