Minden idők legjobb Mustangja a jelenlegi, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne még jobbá tenni. A Ford bemutatta az izomautó megújult változatát, mi pedig elmondjuk, mit kell tudnod róla.

#1 Még harapósabb a külseje

Már a jelenlegi modell formáját is nagyon eltalálták, remekül egyesítve a retró vonalakat a modern sportkocsik jellemzőivel, és ez a külső most még dögösebb lett. A laposabb és szélesebb fényszórókkal és hűtőmaszkkal agresszívebb lett a Mustang, az áramvonalas karosszériát pedig olyan új színekben kérheted, mint ez a metálnarancs.

#2 Az izzócserét elfelejtheted

Az eddigi modell talán egy kicsit elmaradt a világítástechnika terén, de az új Mustangnak már nincs miért szégyenkeznie, hiszen minden kivitelében kizárólag LED-ek világítanak az első fényszóróban, és a szintén megújult hátsó lámpákban is.

#3 Igényesebb lett belül

Még sokakban él az a kép, hogy az amerikai autók igénytelenek belül, de a Mustang európai változata, még ha nem is érte el a luxusautók szintjét, erre eddig is rácáfolt. Most pedig még jobb minőségű lett a belső, a középkonzolt például kézzel varrt bőrkárpit borítja, és új a kulcsa is, ha számít, mit csapsz ki az asztalra.

#4 Tele van modern kütyükkel

De nem is kell kulcs hozzá, hiszen egy okostelefonos alkalmazás segítségével is lehet nyitni és zárni az autót, vagy a távolból lekérdezni az állapotát. A hagyományos számlapokat testre szabható 12 colos színes képernyő helyettesíti, és a középső kijelzőn is működik az Apple CarPlay, ehhez elég csak csatlakoztatni az iPhone-t hozzá.

#5 Műszakilag is megújult

A Mustangot többféle üzemmódban használhatod, és az autó mindig megjegyzi a legutóbb kiválasztott beállítást. Elérhető lett az adaptív lengéscsillapítás, így kedved szerint kényelmesre vagy sportosra állíthatod a futóművet. Az aktív szelepes kipufogórendszerrel pedig mindig állati lesz a hangja.

#6 Hála az égnek, tovább él a V8-as!

Még nem kell aggódnod a V8-as sorsa miatt, a Ford továbbfejlesztette a GT kivitel ötliteresét. Például kettős befecskendezéssel látta el, amivel erősebb, ugyanakkor takarékosabb is lett. De az alapmodell 2,3 literes Ecoboost motorja is megmarad, ami ugyan négyhengeres, de a Focus RS-ben sem okoz csalódást.

#7 Váltani is jobb lesz vele

A V8-ashoz továbbfejlesztették a hatfokozatú kézi váltót, a kéttárcsás kuplunggal és a kettőstömegű lendkerékkel jobb váltási érzetet ígérnek. De ha az autóra bíznád a dolgot, azt se bánd, mert mostantól a Ford szupermodern új automatája 10 (igen, tíz) fokozat közül válogat, és nagyon hatékonyan teszi.

#8 Még egy kicsit várnod kell rá

A Ford ugyan hivatalosan is bemutatta a megújult Mustangot, de a végén azt is hozzátette, hogy elsőként az amerikai kereskedésekbe kerül, és oda is csak idén ősszel. Európában várhatóan csak ezt követően vezetik be, úgyhogy néhány hónapig még ki kell bírnod valahogy.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés