A futamnak 5 óra körül lett vége, az ítélet, és így a futam hivatalos végeredménye viszont csak este 8-kor született meg.

Az Osztrák Nagydíj utolsó előtti körében Max Verstappen erősen vitatható módon előzte meg az élen autózó Charles Leclerc-t, amiért vizsgálat alá is vonták az esete. A döntést viszont csak a leintést után három órával később hozták meg az FIA felügyelői, akik nem találták szabálytalannak – versenybalesetnek nyilvánították – a Red Bull holland pilótájának akcióját, vagyis megtarthatta győzelmét.

Szerinted büntetést ér Verstappen előzése?

A tét nagy, a futamgyőzelem múlik rajta. Kíváncsiak vagyunk a véleményedre, szavazz!

Ez a három óra elég hosszú időnek tűnik, de az FIA versenyigazgatója, Michael Masi elmondta, miért tartott ilyen sokáig meghozni az ítéletet:

„Azért csak 18 órára idéztük be az eset szereplőit, mert a versenyzőknek a futam után különböző médiakötelezettségeknek kellett eleget tenniük: sajtótájékoztatók, interjúk a tévé és a nyomtatott sajtó képviselőivel.”

Majd a felügyelők a meghallgatások után korábbi hasonló eseteket is megvizsgáltak és elemeztek, nyilván ezzel is elment egy kis idő, majd szövegezték az ítéletet, végül pedig mielőtt még a nyilvánosság elé tárták volna a döntést, előbb az érintett csapatokat tájékoztatták róla.

Kanadában a Hamilton-Vettel incidensnél egyébként azért tudtak gyorsabban, még a verseny alatt ítéletet hozni a bírák, mert 23 kör volt a leintésig (10 kör alatt határozták meg a német 5 másodperces időbüntetését).

És ez is a futamon történt:

(Forrás: NSO, fotó: F1)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
39% Igen, de menedzselhető.
48% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés