Nincs meglepetés.

Mér egy ideje sejteni lehetett, most azonban hivatalossá is vált, hogy a Red Bull sikerkovács tervezőzsenije*, Adrian Newey az Aston Martinhoz szerződik, ahol nemcsak vezető technikai partneri szerepet vállal, de egyben részvényes is lesz.

A hivatalos közlemény szerint Newey jövő év márciusban áll majd munkába, és ő fogja vezetni az új szabályok alapján épülő 2026-os F1-es autó fejlesztéseit.

*Adrian Newey 2006 óta erősíti a Red Bullt, ő volt az osztrák csapat sikereinek egyik kulcsfigurája, és őt tartják a Formula–1 történetének egyik legnagyobb tervezőjének. F1-es autóival 2010 és 2013 között négy egyéni és konstruktőri bajnoki címet szerzett az osztrák istálló, majd kisebb szünet után 2021-től zsinórban három egyéni világbajnoki címet nyert Max Verstappen, miközben a csapat kétszer is az élen végzett a konstruktőrök versenyében.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

„Sergio Pérez megbukott”

A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen kemény szavakkal illette Sergio Pérezt.

Már nem lehet elkapni a McLarent Häkkinen szerint

Nyolc futam és három sprintfutam van még hátra az F1-szezonból.

Megvan, ki fogja helyettesíteni az eltiltott pilótát az F1-ben

Nem ismeretlen pilóta ugrik be Kevin Magnussen helyére.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha a szöges gumi túl átlagos, a körfűrészlap lehet a megoldás

Meg is találták Max Verstappen utódját?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés