Nem sokáig örülhettek a Bugattinál annak, hogy az új Chiron rekordot állított fel a 0-ról 400 km/órára gyorsulásban és onnan ismét állóra fékezésben. Ha volt szuperautó, ami megverhette, akkor a Koenigsegg az, és most bizony meg is verte. Nem is kevéssel.

Nagy büszkeséggel adta a világ tudtára a Bugatti, a Volkswagen-csoport koronaékszere, hogy az új Chiron rekordot állított fel a 0-ról 400 km/órára gyorsulásban és ismét állóra fékezésben, 42 másodpercen belül teljesítve a mutatványt. Most pedig máris itt egy szuperautó, ami alaposan leszorította ezt az eredményt. Nem is kevéssel, öt másodperccel.

Ha valami képes megverni a Bugattit a 400-ra gyorsulásban, akkor az a Koenigsegg, az új rekordot pedig az Agera RS állította be, aminek 5 literes, dupla turbós V8-as motorja 1360 lóerőre képes.

De a körülmények finoman szólva sem voltak ideálisak.

A rekordkísérletet eredetileg a németországi, papenburgi tesztpályára tervezték, de a rossz időjárás miatt végül a dániai Vandel repterének kifutópályáját használták. A 2,8 kilométeres egyenes éppen elég volt a manőverhez, de a felületét huppanók és kisebb kátyúk tarkították. Nem mondanánk, hogy ideális körülmények egy rekorddöntéshez.

Sőt, a teszthez használt Agera RS nemcsak vadonatúj volt, de már el is adták, az új tulajdonosa azonban büszkén ajánlotta fel a tudomány érdekében. És persze azért, hogy leverjék vele a Bugattit.

Még a fóliát sem volt idejük leszedni róla.

Mivel még bejáratós volt az amerikai utakra szánt gép, és eddig 300 km/óránál a gyári pályán sem mentek vele gyorsabban, ezért a tesztpilóta, Niklas Lilja óvatosan növelte a tempót minden egyes körben. Mire kiderült, hogy a kivehető bukókerettel szerelt Koenigsegg gond nélkül viszi a négyszázas tempót, jöhetett a rekorddöntés.

Most pedig jöjjenek a számok!

26,88 másodperc alatt, 1,9 kilométeres távon gyorsult fel 400 km/órára az Agera RS, amihez a Bugattinak 32,6 másodpercre és 2,6 kilométerre volt szüksége. Az állóra fékezés 9,56 másodpercébe került a Koenigseggnek, 483 méteres távon, a Chiron adatai ebben a számban 9,3 másodperc és 491 méter.

36,44 másodperces idejével tehát a Koenigsegg a 0-400-0 km/órás versenyszám új királya.

Pontosabban, a csatát megnyerte, de a háború még nem biztos, hogy véget ért, hallani fogunk még a két szuperautóról.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés