Tudnak a magyar járművezetők, ha akarnak.
Az autópálya-torlódás esetén kialakítandó biztonsági folyosó 1971-ben került be a németországi KRESZ-be, a magyarba kicsit később, 2012-ben. Így szól pontosan a vonatkozó paragrafus:
„Az azonos irányú forgalom számára két vagy ennél több forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton kialakult forgalmi torlódás esetében – a (4) bekezdés b)–e) pontjában meghatározott járművek akadálytalan továbbhaladásának biztosítása érdekében – a) a belső (bal szélső) forgalmi sávban közlekedőknek szorosan a forgalmi sáv bal szélére kell húzódni, b) az egyéb forgalmi sávokban közlekedőknek a forgalmi sávban a lehetséges mértékben jobbra kell húzódni, és – ha az így kialakuló »folyosóban« történő biztonságos elhaladás azt szükségessé teszi – a forgalmi sávokat kijelölő terelővonalak átlépésével kell haladni és megállni.” (37. §, 8. bekezdés)
Azt gondolnánk, a németek már tökéletesen értik és alkalmazzák a szabályt, a magyarok meg nyilván ezt sem – de mutattunk már cáfolatot:
A rendőrség friss videója alapján úgy tűnik, nem is annyira ritka jelenség, amikor mindenki megfelelően reagált, ami a szó szoros értelmében életmentő is lehet:
Ez is érdekelhet: