A Mercedes középkategóriás szabadidő-autója a GLC, míg annak kupéváltozata, a GLC Coupé a BMW X4 legnagyobb ellenfelének számít. Mostanáig mindkét márkánál 360 lóerő környéke volt a csúcs, a Mercedes azonban elég rendesen ellépett a konkurense elől az új V8-assal.

A GLC és sportosabb testvére, a GLC Coupé eddig is kapható volt sportváltozatban. A Mercedes-AMG GLC 43 motorja 3 literes, biturbó V6-os, ami 367 lóerőre és 520 Nm-re képes, ezzel éppen hasonló erőben van, mint a szintén hathengeres BMW X4 M40i.

De a Mercedes-AMG most szintet lépett, és nyolc hengerrel is bemutatta a két szabadidő-terepjárót. A GLC 63-ban ugyanaz a 4 literes, biturbó V8-as motor van, mint az AMG GT-ben, és ahhoz hasonlóan 476 lóerőre és 650 Nm nyomaték leadására képes.

Már ezzel is közel egy másodpercet javult a százas sprint, kereken 4 másodperc alatt tudja le a feladatot az autó.

És akkor ott van még a GLC 63 S, ahol a V8-as már 510 lóerős és 710 Nm a legnagyobb nyomatéka. Ez a modell sportkocsikat megszégyenítő módon 3,8 másodperc alatt gyorsul fel százra. A végsebesség egyébként mindkét kivitelnél 250 km/óránál korlátozott, ahogyan a hátul jobban hajtó összkerékhajtás és a kilencfokozatú automata váltó is széria.

A GLC 63 és a GLC 63 Coupé megjelenése is durvább lett, ugyanazt a függőleges rácsozású hűtőmaszkot kapják, mint az AMG GT legújabb kivitelei.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

560 kilométeres hatótáv és meglepően jó vezethetőség – teszten a Toyota C-HR+

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
16% Igen, nagyon bejött.
29% Igen, de nekem annyira nem adta.
33% Nem láttam, de megnézem.
22% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés