Saját tesztpályája minden márkának van, és olyan versenypályákat is ismerünk, amelyek a gyártók házi pályájának tekinthetők, és most már a Mercedes-AMG is elmondhatja, hogy van egy ilyenjük. Igaz, nem éppen a gyárhoz közel.

Saját versenypályát nyitott az AMG, ami logikus lépés abból kiindulva, hogy mennyi bemutatót, tesztet, nyílt napot és egyéb hasonló rendezvényt szoktak tartani a nagyteljesítményű sportautókat kínáló márkák. Ha azt gondoltad, hogy az affalterbachi márka szülőhelye közelében nyílt a pálya, akkor tévedsz, ugyanis a világ másik felén avatták fel: Dél-Koreában.

A koreai piac elég nagy az AMG számára ahhoz, hogy megérje egy saját versenypálya, és ahelyett, hogy a nulláról építették volna fel, egyszerűen megvettek egyet. Méghozzá azt, ami a legrégebb óta, 1995-től kezdve működik Koreában, és a saját stílusukhoz igazították. A pályát 2011-ben dolgozta át az F1 legismertebb pályatervezője, Hermann Tilke.

4,3 kilométer hosszú, 17 kanyarból áll és 38 kilométerre van Szöul legdivatosabb Gangnam városrészétől, ahol bizonyára sok Mercedes-AMG szaladgál az utcákon.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Sokáig gondolkozott az M1-esen az autós, de így sem sikerült okos döntést hoznia

Részleteket villantott új elektromos autójáról a Kia

Ferrarival győzött a 19 éves magyar autóversenyző

További cikkeink a témában