A Mercedesnél éppen most kezdtek új korszakot az első teljesen elektromosnak szánt modell, az EQC bevezetésével, és már készülnek a márka következő villanyautói. A frankfurti szalonon leleplezett EQS például a kínálat tetejére érkezik.

Az S-osztály több szempontból is az autózás csúcsát jelenti, és az elektromos autók között ugyanez lenne az EQS, aminek a tanulmányát a frankfurti szalonra vitte el a Mercedes. A márka csak nemrég kapcsolt nagyobb fokozatra az elektromos autók között az eleve villanymotorosnak tervezett EQC bevezetésével, azóta megjelent az EQV, és most itt a Vision EQS.

A futurisztikus tanulmányautó áramvonalas formájából sejtheted, hogy nem a közeljövőben érkezik a modell,

aminek a megjelenését több száz fényforrás teszi még érdekesebbé. A hűtőmaszkján 188 darab különálló LED kelt érdekes háromdimenziós hatást, és hátul még ennél is több, 229 darab apró fénykibocsátó dióda rajzolja ki a lámpákat.

A belső tér berendezésénél a legnagyobb hangsúlyt a fenntarthatóság kapta, ezért

a kárpitokat a tengerből kihalászott hulladékok rostjából, a betéteket újrahasznosított PET palackokból készítették,

és a bőrök is mesterséges anyagból készültek. A középkonzolra méretes érintőképernyő került, a többi információt a vezető elé vetíti az autó.

A teljesítményére sem panaszkodhatsz, az első és hátsó kerekeket hajtó villanymotorok

kombinált teljesítménye 476 lóerő, amivel az EQS már 4,5 másodperc alatt gyorsul százra,

és 200 km/óra feletti a végsebessége. Az akkumulátora 700 kilométeres hatótávot enged, és a 350 kilowattos villámtöltővel 20 perc alatt 80 százalékra tölthető.

Ez is érdekelhet:

Bemutatták az elektromos autók Mercedesét, itt az EQC

408 lóerővel és legalább 400 kilométeres hatótávval jön.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

740 kilométeres hatótávú elektromos autóként, de benzinesként is jön az új DS N°7

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés