A prototípusát már korábban megmutatták, most pedig a sorozatgyártásra kész változatát láthatod a Mercedes elektromos kisbuszának. A V-osztályból készült, zöld rendszámot kiérdemlő EQV akár 8 személyes utastérrel is kérhető.

Számítani lehetett rá, hogy a prototípus után nem sokkal a Mercedes a sorozatgyártású változatot is bemutatja az elektromos hajtású V-osztályból. Az újdonság neve EQV lett, és könnyen megkülönböztetheted a dízel társától, ez ugyanis egyedi hűtőmaszkot kapott, amivel a Mercedes másik elektromos autójára, az EQC-re hasonlít.

Az elektromos hajtás változatlanul került át a prototípusból, a villanymotorja 204 lóerőre képes, és az energiát a padlóba épített 100 kilowattórás akkumulátorból kapja. A kapacitásából 90 kilowattórát lehet kihasználni,

ez 405 kilométeres hatótávra elég, a 110 kilowattos villámtöltővel egy óra alatt 10-ről 80 százalékra tölthető fel.

Az 5,14 méter hosszú EQV ugyanolyan tágas, mint a V-osztály többi tagja, az utasterét akár nyolc üléssel is lehet rendelni. A legjobb a hatszemélyes változat, ahol három sorban kényelmes foteleket rendeztek el, de nálunk

a hétüléses is érdekes lehet, arra ugyanis a zöld rendszámmal járó előnyöket és a nagycsaládos támogatást egyszerre lehet igénybe venni.

Ez is érdekelhet:

Bemutatták az elektromos autók Mercedesét, itt az EQC

408 lóerővel és legalább 400 kilométeres hatótávval jön.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

740 kilométeres hatótávú elektromos autóként, de benzinesként is jön az új DS N°7

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés