Örülnek a jó pozíciójuknak, eszük ágában sincs megosztani a motorjukat az ellenséggel.

Napokkal az után, hogy Christian Horner bevallotta, hogy a Mercedes elutasította a motorbeszállításra vonatkozó kérelmüket, Toto Woff is megszólalt. Nagyon szépen és diplomatikusan megfogalmazta a mondanivalóját, de hát mind tudjuk, hogy csak nem akarják, hogy megint jól menjen a Red Bull.

„Úgy döntöttünk a csapat összes tagjával együtt, hogy mi, mint motorbeszállító és mint csapat elég sokat és keményen harcoltunk azért, hogy ilyen sikerekben legyen részünk. 2010-ben léptünk be megint a Forma-1-ben, mint csapat, és sikerült hamar felérnünk a csúcsra. Ezért úgy döntöttünk, hogy nem szállítunk a Red Bullnak. Szeretnénk az eddig megszokott ritmusban haladni, nem kell semmiféle figyelemelterelés. Tiszteljük az eddigi partnereinket, és a figyelmünket rájuk fordítjuk.”

Oké, hogy a riválisok feneke alá nem akarnak jól működő erőforrásokat rakni, mert félnek, mi lesz ha jobbak lesznek, de a Mercedes még a most érkező Haas F1 Teamnek se szeretne motorokat adni.

„Ezt az ajánlatot is elutasítottuk, mivel a főcélunkra, a Mercedes csapatra kívánunk fókuszálni. Minden egyes új feladat csak megosztaná az erőnket. A Haas ráadásul kapcsolatban áll a Ferrarival is. Hozzátenném, hogy amúgy sem a legfejlettebb motorjainkat adnánk a Haasnak, hanem a fejlesztendő változatokat, ami nekik sem lenne annyira jó.”

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

A McLaren elismerte, hogy beáldozhatják Piastri futamát Norris vb-címéért

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés