Toto Wolff nem zárja ki a négyszeres világbajnok szerződtetését.

Sebastian Vettel az idény végén elhagyja a Ferrarit, egyelőre még nincs csapata 2021-re, de nagyon úgy tűnik, hogy Valtteri Bottas helyét célozta meg, amire akár valós esélye is lehet – a finn és egyébként Lewis Hamilton szerződése is az idény végén jár le.

A finn helyzete – hullámzó teljesítménye miatt – alapból nem biztos, ezért is kap(ott) rendre csak egy évre szóló szerződéseket, ráadásul a Mercedes anyavállalata, a Daimler is a négyszeres világbajnokot szeretné Hamilton csapattársának.

Eközben a címvédő csapatfőnöke, Toto Wolff bár alapvetően házon belül oldaná meg a pilótakérdést – a saját nevelésű, jelenleg Williams-pilóta George Russell-lel –, továbbra sem zárja ki a Vettel szerződtetését, és ez nem csak színlelés:

„Nem csak udvariasságból mondom, hogy tartozunk annyival egy négyszeres világbajnoknak, hogy nem mondunk kapásból nemet. Meg kell gondolni ezt a dolgot.”

Wolff ugyanakkor hangsúlyozta, hogy összeségében elégedett a jelenlegi pilótafelállással, és még Russell is képben van, de

„sosem lehet tudni. Lehet, hogy ez egyikük úgy dönt, hogy már nem akar versenyezni, és akkor hirtelen felszabadul egy ülés. Pontosan ezért nem akarom már júniusban azt mondani, hogy kizárt, hogy Sebastian nálunk nálunk versenyezzen”.

Nem mindenki szerint jó ötlet leigazolni a négyszeres világbajnokot a címvédőhöz:

"Vettel ártalmasan hatna a Mercedesre"

Nem mindenki szerint jó ötlet leigazolni a négyszeres világbajnokot a címvédőhöz.

(Forrás, fotó: formula1.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
43% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés