Pascal Wehrleint is megmentheti a Ferrari.

Azáltal, hogy a Danyiil Kvjat újra lehetőséget kap az F1-ben, illetve hogy Antonio Giovinazzi a Saubernél fog versenyezni a következő idényben, gyakorlatilag nem maradt rutinos fejlesztő/tesztpilótája a Ferrarinak.

Ezt próbálja meg orvosolni az olasz istálló Robert Kubica több mint valószínű leigazolásával, illetve – a legújabb olasz sajtóhírek szerint– az egykor a Mercedes reménységének számító Pascal Wehrlein szerződtetésével.

A 24 éves német pilótának természetesen nem lenne idegen terep az F1, korábban a Manornál és a Saubernél is futott egy-egy szezont 2016-ban, illetve 2017-ben, igaz, nem túl nagy sikerrel. Ezekután a DTM-ben kötött ki, ahol a Mercedes-csapat, a HWA színeiben versenyzett, ám a németek most teljesen elengedték a kezét.

Wehrlein a következő szezonban már a Formula E-ben fog versenyezni a Mahrindra csapatánál, és akkor így már az is lehet, hogy Kubica mellett a Ferrarit fogja segíteni, amivel egyébként együtt az is járna, hogy a maranellóiak B-csapatánál, a Saubernél lenne tartalékversenyző. Sűrű szezonja lehet.

Eközben meg...

Räikkönen minden idők interjúját adta

Kimi még magához képest is nagyot ment. Imádjuk.

(Fotó: motorsport.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.