Új technikát választott a legújabb típusának reklámfilmjéhez a Lexus, a forgatókönyvet ugyanis egy számítógép mesterséges intelligenciájával íratták meg. A gép pedig megírta, ahogyan életre kel egy másik gép, az autó.

Megérzések vezérlik a címe annak a reklámfilmnek, aminek a forgatókönyvét mesterséges intelligencia írta. A rendezést Kevin Macdonaldra bízták, aki többek között Az utolsó skót király című játékfilmet, a Whitney Houston életéről szóló filmet, valamint az Egy nap szeptemberben című, Oscar-díjas dokumentumfilmet is jegyzi. A rendezőnek rögtön megtetszett az ötlet, hogy egészen más megközelítést kell alkalmaznia, mint a hagyományos filmeknél.

Az eredmény egy olyan egyperces film lett, amiben egy Takumi mester aprólékos munkája végén útjára bocsátja a Lexus ES-t, azonban rögtön elragadják és pusztulással fenyegetik, de az autó autonóm vészfékrendszere működésbe lép, és megmenti a helyzetet.

„A mesterséges intelligencia egyfajta küzdelmi szituációba helyezte, azaz érzelmekkel ruházta fel egy géptársát, ez elképesztő” – mondja a forgatókönyvről a rendező.

A történet megírására alaposan felkészítették a mesterséges intelligenciát,

ugyanis az elmúlt 15 év autó- és luxustermék-reklámját mutatták meg neki, olyan alkotásokat, amelyek korábban kreatív díjat nyertek Cannes-ban. Azt is megtanították neki, hogyan lehet a cselekvések, tárgyak, helyszínek és érzelmek kombinációjával a kívánt üzenetet közvetíteni úgy, hogy az eredmény ne hasonlítson a korábbi reklámokra.

„A mesterséges intelligencia magával ragadó egyszerűséggel írta meg a történetet, ami egyfelől lenyűgözően mutatta meg az emberi értelmet, másfelől kellőképpen váratlan volt ahhoz, hogy a film határozottan ne emberi arcot öltsön” – mondta róla a rendező.

Nézd meg az eredményt:

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
27% Igen, de csalódás volt.
22% Még nem, de megnézem.
41% Szerintem ez most nekem kimarad.