A GLC a középkategóriás szabadidő-terepjáró a Mercedesnél, ezért ezt a típust keresik a legtöbben manapság. Hogy naprakész maradjon, most kijött a ráncfelvarrott változata, mesterséges intelligenciával és mild hibrid rendszerrel.

2015-ben jelent meg a Mercedes középső szabadidő-terepjárója, a GLA és GLE közé szánt GLC, és máris itt az ideje annak, hogy megújuljon. Szerencsére nem érezték szükségét, hogy kitaláljanak valami újat, ezért a formáján csak finoman változtattak. Újak a teljesen LED-es fényszórók és hátsó lámpák, a hűtőmaszk és a lökhárítók, és ennyi elég is volt, hogy frissnek lásd.

A lényeg úgyis belül van, ahol a műszaki testvér C-osztályból érkeztek az innovációk.

Az új kormánykerék mögé 12,3 colos színes kijelző került, középre pedig akár 10,25 colos képernyőt is tehetnek, amin már a Mercedes legújabb MBUX rendszere fut, mesterséges intelligenciával felvértezett asszisztenssel és az ülések közti érintőpaddal.

A benzines GLC újdonsága a 48 voltos mild hibrid rendszer,

egy 10 kilowattos és 150 Nm nyomatékú villanymotorral, ami a hagyományos start-stop rendszer helyett észrevétlen indítja újra a benzinmotort. A GLC 200-ban 197 lóerős, a GLC 300-ban 258 lóerős a kétliteres négyhengeres, amihez széria az összkerékhajtás és az automata váltó.

Dízelből háromfélét is kínálnak, a GLC 200d-ben 163 lóerős, a 220d-ben 194 lóerős az új kétliteres négyhengeres, míg a 300d-ben már 245 lóerőre képes. Ahogyan a márkától megszokhattad, seregnyi vezetéstámogató rendszer is kerülhet az autóba, hogy továbbra is a kategória lényeges szereplője maradjon a GLC.

Ez is érdekelhet:

Mutatjuk, hogyan nyomta le a Mercedes-AMG az Alfa Romeót a Nürburgringen

Az SUV-k rekordját a GLC vette át a Stelviótól.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve