Még csak fél éve annak, hogy gazdát cserélt Michael Jordan egykori Mercedese, és a Lorinser által tuningolt S 600 Coupé ismét eladósorba került. Most nem akadt rá jelentkező, ezért hallani fogunk még róla.

Michael Jordané volt ez az 1996-ban készült S 600 Coupé, amiről tavaly augusztusban hallottunk utoljára, akkor került fel az eBayre. Az eladója azt remélte, hogy akár százezer dollárt is kaphat érte, ehhez képest az aukció 202 ezer dolláron zárt, ami csaknem 60 millió forintnak felel meg. A vevője máris megválna a relikviától.

A Mercedes kupéja nem csak azért egyedi, mert az egykori tulajdonosa után a Jordan név olvasható a beépített telefon kijelzőjén, hanem azért is, mert a külsejét a Lorinser vette kezelésbe.

A 6 literes V12-es motorja maradt gyári, 390 lóerőre és 570 Nm nyomatékra képes, amivel 6,3 másodperc alatt gyorsul százra a méretes kupé.

Az eladója ezúttal a Bring a trailer oldalára töltötte fel a fél éve nagy publicitást kapott autót, de ezúttal nem kapkodtak érte. Az aukció ideje alatt mindössze 34 ezer dollárra ment fel a licit, ami

nem érte el a minimumárat, ezért nem is cserélt tulajdonost a Mercedes, bizonyára hamarosan újra meghirdetik, és hallani fogunk még róla.

Látnod kell ezt a Gemballa által épített Mercedes kupét is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.