Immár gyári pilótaként tesztelte a Hondát Michelisz Norbert Olaszországban, ahol a saját csapatát és a konkurenseket is jobban megismerhette.

Norbit pilótatársai, Huff és Monteiro folyamatosan ugratják, oda-vissza megy a viccelődés – majd meglátjuk, hogy alakul ez év közben, élesben –, és a Hondának is kifejezett szándéka, hogy a szerelőket és mérnököket is beleértve minél egységesebb legyen a csapat, ne különüljön el egymástól annyira a három pilóta és segítőik.

Az időjárás nyaraláshoz se lett volna ideális, teszthez sem volt az, eső, hó és jég is esett, így bár a vizes rajtot lehetett gyakorolni bőven, a különböző futómű-beállításokkal megtett köröket nehezen lehet összehasonlítani. Norbi szerint nagyjából fél másodpercre lehetnek a Citroëntől, ami szép lenne, hiszen tavaly még nagyjából egy másodperc volt a lemaradásuk.

A WTCC-be visszatérő Volvo, úgy tűnik, komoly ellenfél lesz, Norbi szerint sokat sejtető, ha már a kezdetkor ilyen jól mennek az S60-asok, de ez – mint mondja – csak jobban motiválja őt. Ismerjük Norbit annyira, hogy tudjuk, ezt nem viccből mondja.

(Forrás: michelisz.hu)

És ezt olvastad már?
Ínyenceknek való az első Honda Civic Type R
.