Kis híján katasztrofálisan alakult a makaói verseny Michelisz Norbi számára, hiszen a túraautó-vb abszolút bajnoki címére hajtó magyar pilóta ütközött az első futamon. A másodikon azonban dobogóra állt, és így még nagyobb esélye maradt a vb-címre. Igaz, nagyon meg kell majd küzdenie érte.

Mutattuk már, hogyan tud kibabrálni a makaói pálya az autóversenyzőkkel, szombaton éppen Michelisz Norbi lett a szűk utcai pálya áldozata. Miután a Hondája keresztbefordult az egyik kanyarban, többen azonnal nekiütköztek, és még a futamot is leintették. Szerencséje, hogy ezért megkapta az éppen aktuális ötödik helyért járó 10 pontját.

Még nagyobb szerencse, hogy Makaóban nem ugyanaznap rendezik a második futamot, ahol jobb pozícióból indulhatott Norbi, hanem másnap, és az új szabályok értelmében még meg is javíthatták addig az autót. Nem aludtak a szerelők, de formába hozták a Civicet, és Michelisz nemcsak elrajtolt a második helyről, de a célig meg is tartotta ezt a pozícióját.

Most minden az utolsó versenyhétvégén múlik. Norbi ugyanis 249 pontjával nagyon megközelítette a pontversenyt 255,5 pontjával vezető volvós Thed Björköt. Az első futamért 25, a másodikért 30 pontot lehet szerezni, úgyhogy a világbajnoki cím a katari versenyen dől majd el. Jegyezd fel, november 30-án és december 1-jén kell a tévé előtt ülve szurkolnod Norbiért.

Björk és Michelisz versenyben vannak a vb-címért
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már az új MINI is klasszikus: 25 éve indult a sorozatgyártása

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
12% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni