Jó kis hétvége – mondhatnánk, de a pénteki hír miatt nagyon nem az.

A hatodik helyről vágott neki Norbi a nyitófutamnak, de hamar visszacsúszott a nyolcadik helyre, az utolsó kör viszont már az ötödik helyen kezdte. Az élen autózó Monteiro viszont szalagkorlátnak csapódott, Müller pedig belé, így a végső sorrend a mögöttük haladó López, Chilton és Michelisz lett.

A balesetek miatt a fő futamon Coronel, Müller és Monteiro rajthoz sem állhatott (utóbbit, Norbi csapattársát kórházba is vitték), ezért Norbi az első sorból indulhatott, jól is kezdett, de a citroënes López elhúzott mellette, és bár Norbi sokat hozott rajta, végül a második helyen ért célba.

Egy harmadik hely és egy második, az időmérővel együtt összesen 35 pont egy hétvégén – akkor miért nincs akkora öröm mégsem? Mert pénteken jött a sokkoló hír: bár korábban a nemzetközi automobil-szövetség (FIA) korábban szabályosnak találta a Hondák padlólemezét, most változtattak a véleményükön, és a marokkói és magyar futamokon szerzett pontokat is elvették nem csak a gyári Honda csapattól, hanem Zengőéktől is.

Ez Norbinak 33 pont mínuszt jelent, Ficza Ferinek pedig kettőt.

(Fotó: Michelisz-Facebook)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

A McLaren elismerte, hogy beáldozhatják Piastri futamát Norris vb-címéért

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés