Lewis Hamilton és George Russell csapattársa lesz Mick Schumacher.

A Haas után a Ferrari akadémiája sem marasztalta tovább Mick Schumachert, aki így sem hagyja el teljesen a Forma–1-et, ugyanis – a vártnak megfelelően –

a Mercedes bejelentette, hogy Schumacher lesz a csapat tartalékpilótája a 2023-as szezontól kezdve.

Ez azt jelenti, hogy a fiatal német minden futamon jelen lesz, és ha kell, beugrik Lewis Hamilton vagy George Russell helyére, amivel kapcsolatban Toto Wolff úgy nyilatkozott, hogy „két év F1-es tapasztalattal a háta mögött készen áll arra, hogy az autóba üljön, ha a helyzet úgy kívánja”.

(Fotó: F1)

Ez is érdekelhet:

Egy teória szerint Schumacher miatt rúghatta ki Schumachert a Haas

Két idény jutott Mick Schumachernek, akinek távozása mögött nem(csak) a teljesítményhiány és a költséges autótörések állhatnak.

Vettel a Red Bull vezetőjeként térhet vissza az F1-be

„Két csapatunk is van, mi nyitottak vagyunk.”

„Idióta baromnak kell lenned ahhoz, hogy azt állítsd, csak az autója miatt lett világbajnok”

Az F1 örök és megválaszolhatatlan kérdése, hogy mire lennének képesek a pilóták, ha azonos autóval versenyeznének.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
11% Igen, tetszett.
25% Igen, de csalódás volt.
22% Még nem, de megnézem.
42% Szerintem ez most nekem kimarad.