„Két csapatunk is van, mi nyitottak vagyunk.”

Sebastian Vettel az 2022-es idény végén befejezte tizenhat szezont felölelő pályafutását a Forma–1-ben – hamarosan azonban akár vissza is térhet, de nem versenyzőként, hanem vezetői pozíciót tölthet be legnagyobb sikereinek helyszínén, a Red Bullnál. Erről beszélt a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj versenyhétvégéjén még csak viccelődve, aztán az idő előrehaladtával egyre komolyabban az osztrák istálló tanácsadója és az RB juniorprogramjának vezetője, a 79 éves Helmut Marko:

„Nem kizárt, hogy visszatér a legfelsőbb vezetői pozícióba. Én nemsokára nyolcvanéves leszek. Ebből lehetne valami. (...)

Úgy gondolom, hogy ha vezetői pozíciót kaphatna, az érdekelné. (...) Megvan benne a potenciál, és a személyisége is megfelelő lenne hozzá. Ő egyike azoknak, akik bosszantóan jók mindenben, amivel foglalkoznak.”

Ugyanakkor Helmut Marko figyelmeztette a négyszeres világbajnok Vettelt, amennyiben ezt a pályát választaná, több dologra is fel kell készülnie:

„Két csapatunk is van, mi nyitottak vagyunk. De Sebastian, van egy igen komoly különbség: vezetőként korán kell beérni és később mehetsz haza, ráadásul csak a versenyzői fizetésed töredékét keresheted meg.”

(Forrás: Planetf1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A Ferrari szerint Vettellel kudarcot vallottak

Ebben nagy az egyetértés Sebastian Vettel és a Ferrari között.

Egy teória szerint Schumacher miatt rúghatta ki Schumachert a Haas

Két idény jutott Mick Schumachernek, akinek távozása mögött nem(csak) a teljesítményhiány és a költséges autótörések állhatnak.

Hamilton padlót fogott idén, így Schumacher rekordja 2031-ig biztonságban van

Max Verstappennek van erre a legnagyobb esélye, ám ahhoz még 9 évig a csúcson kell lennie.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés