Komoly lehetőség előtt állhat Mick Schumacher, még úgy is, hogy ülés nélkül marad jövőre.

Mick Schumachernek a második idényben sem sikerült igazán kiugró teljesítményt nyújtania (inkább az autótörésekkel hívta fel magára a figyelmet), amivel akkor szembesülhetett igazán a külvilág, amikor a Haas visszahívta Kevin Magnussent (az orosz Nyikita Mazepin helyére), aki egy év kihagyás után több mint kétszer annyi pontot gyűjtött idén, mint a 23 éves német. A Haas nem is marasztalta őt:

Mindez pedig azt jelenti, hogy Schumacher ülés nélkül marad, vagyis maradhat jövőre. Azért a feltételes mód, mert a Williams bár leigazolta Logan Sargeantot, a fiatal amerikainak még nem biztos, hogy meglesz az F1-es induláshoz szükséges szuperlicencpontja*, ha pedig ez így lesz, akkor a fiatal német is opció lehet a groove-i istálló számára.

*Az a pilóta kaphatja meg az F1-es versenyengedélyt, aki többek között

Ugyanakkor ülés nélkül is ott lehet a száguldó cirkuszban Schumacher: már egy ideje lehet hallani róla, hogy a következő évben a Mercedes tartalékpilótájaként folytathatja F1-es pályafutását, és ezt erősítik meg Toto Wolff csapatfőnök szavai is:

Nem titkolom, hogy a Schumacher család a Mercedeshez tartozik, és hogy milyen nagyra értékeljük Micket (...). Mindenképpen tárgyalni fogunk vele a tartalékversenyzői lehetőségről, ha úgy alakulnak a dolgai

– persze ettől még semmi sem biztos.

A Haas közben Schumacher utódját is bejelentette:

Megvan Schumacher utódja a Haasnál

Ismerős arc váltja Mick Schumachert a Haasnál.

(Forrás: Gpblog.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A csapatfőnök egója miatt rúghatta ki Schumachert a Haas

Tény, hogy van olyan embertípus, akinek nehéz elviselnie, ha nem ő áll a középpontban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve