Az európai átlag kicsit magasabb: négyből egy.

Már 19 ezer teljesen elektromos és 20 ezer plug-in hibrid, azaz összesen 39 ezer zöld rendszámos kocsit helyeztek üzembe Magyarországon. A villanyautók száma csak októberben mintegy 6 százalékkal nőtt – nyilvánvalóan az állami támogatás következtében –, szeptemberi adat szerint pedig az eladott autók öt százaléka tisztán elektromos vagy plug-in hibrid. Ez az arány magasabb, mint a környező kelet-közép-európai országokban, az összeurópai átlagtól viszont durván elmarad: ott 23 százalék – áll az E.ON közleményében.

A magyarországi töltőhálózaton vételezett áram mennyiségéből úgy számolják, hogy a

a nyilvános töltésekkel 42 millió kilométert tettek meg az e-autósok 2020-ban, ezzel 5100 tonna közvetlen szén-dioxid-kibocsátástól kímélték meg a környezetet.

Már nem kell vadászni a töltőket

Az elektromos autók elterjedése nagyban múlik a töltőhálózaton. Jelenleg Európában 250 ezer hagyományos és 38 ezer gyorstöltő található, ami rengetegnek tűnik, és tényleg nem kevés, de ahhoz, hogy minél kisebb kényelmetlenség legyen átülni a tankolási idő szempontjából verhetetlennek tűnő benzines vagy dízelautókból, még több otthoni és munkahelyi töltőpont kiépítése szükséges. Az mindenesetre komoly eredmény,

Ez is érdekelhet:

Debrecenbe és vissza villanyautóval a Dunántúlról: a hosszabb és lassabb út a gyorsabb

Egy szülinapra ugrottunk el Debrecenbe a hétvégén. 300 km oda, 300 km vissza egy kis elektromos autóval. Összegzem a tapasztalatokat.

(Forrás: E.ON, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve