A Golf ikonikus sportmodellje persze a GTI, főleg az első szériából, de később is akadtak szép kísérletek a Volkswagentől. Az egyik ilyen a hármas Golfból épített megszelídített versenyautó, ami végül nem került gyártásba.

A kilencvenes években úgy lehetett beszállni a raliba, ha a versenyautóból utcai változat is készül, legalább 2500 példányban. Ez volt a célja a Volkswagennek is azzal a hármas Golffal, amit a Schmidt Motorsportnál építettek át A-csoportos versenyautóvá. Az A59 jelű prototípusnak már a karosszériája is jóval szélesebb az alapkivitelnél.

Az extra hűtőnyílásokkal ellátott motorházfedél alá egy külön erre a célra tervezett kétliteres, négyhengeres turbós motor került, ami 275 lóerős teljesítményre volt képes, az erejét hatfokozatú kézi váltóval lehetett beosztani.

A felturbózott hármas Golf összkerékhajtású is volt, ezzel 5 másodperc alatt gyorsult százra.

Hiába tűnt ígéretesnek, végül nem kapott szabad utat a projekt, ami a hasonló paraméterű Ford Escort Cosworth ellenfele lehetett volna. A Golfból csak két prototípus készült el, amiből legalább egy a gyári gyűjteményben pihen, augusztus első hétvégéjén pedig meg is járatják a „német Goodwood” néven emlegetett Classic Days Schloss Dyck eseményen.

És ezt láttad már?

Bécsben van a világ talán legnagyobb Volkswagen Golf-gyűjteménye

Tele ritkaságokkal, amiből jövőre múzeumot nyitna a gyűjtő.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

A Formula–1 biztonsági autójának sofőrje saját borászatot is vezet

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés