Megértjük, ha kiábrándultál a sportágból, de azért ezt az idényt csak megnézném.

Teljesen felesleges szépíteni, a 2015-ös szezon tragikus volt, semmi kedvünk nem volt nézni a futamokat, mert úgyis az volt a papírforma, hogy Hamilton vagy különleges esetekben Rosberg nyer, és nincsenek előzések. Azonban az új szezon már csak két hétre van tőlünk, és úgy tűnik, tartogathat érdekességeket, így összegyűjtöttünk pár dolgot, ami amelett szól, hogy nézd a futamokat idén.

Gyorsabbak az autók
A téli teszteken egyértelművé vált, hogy sokat javultak az autók, máris két másodperccel gyorsabb köröket futnak, mint egy éve ilyenkor. Ha a Forma-1-ről van szó, akkor minél gyorsabb a kocsi annál jobb, hiszen a nagyobb sebesség kihívást jelent a pilóták számára is.

A Mercedes sem lehet az élen örökké
Az Ezüstnyílak már két szezonban voltak dominánsak, és ha megnézzük a történelmet, nem könnyű egy ennyire nagy előnyt 3-4 évig kihúzni, így úgy gondoljuk, hogy ez nekik sem fog menni. A Ferrari ráadásul ott fog lihegni a nyakukon, hiszen Sebastian Vettel már múlt évben is behúzott három győzelmet, és a teszteken is jól teljesített a Ferrari.

A kisebb csapatok is kezdenek felzárkózni
Múlt szezonban a Manor csupán egy név volt a rajtrácson, nem zavart sok vizet. Azonban a brit csapat sokat fejlesztett télen, plusz a Mercedes motorok is okat fognak dobni a teljesítményükön. A Haas csapatra is érdemes lesz figyelni.

Javul a McLaren
Sokunk szomorodott el, amikor két abszolút tehetésget, Fernando Alonsót és Jenson Buttont aközépmezőny végén kellett látnunk, de úgy tűnik a tesztek alapján, hogy ennek idén végre vége lesz.

Hamilton elkényelmesedhet
Ahogyan azt múlt évben is láthattuk, ha eléggé nyeregben érzi magát a brit világbajnok, akkor hajlamos leereszteni, hiszen az utolsó három futamot simán megnyerte a csapattársa, hiszen Hamilton mást sem csinált csak bulizott. Sokak szerint azonban Rosberg teljesítménye idén sokat javulhat, míg Hamiltoné már nem tud hová, így érdekes lesz látni a kettejük vérengzését.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Mennél egy kört egy Mustanggal? Így soha ne!

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés