Bár még messze az idény vége, a felén azért túl vagyunk. A csapatok pedig fél szemmel már az új szezonra figyelnek, így lassan az is körvonalazódni fog, melyik istálló milyen pilótafelállással számol 2020-ban – mutatjuk, hogy áll a dolog most.

Jelen állás szerint így fest a helyzet:

Vagyis...

Két csapatnak fix a pilótafelállása 2020-ra: a FERRARInál marad Sebastian Vettel és Charles Leclerc is, ahogy a MCLARENnél is a Carlos Sainz Jr., Lando Norris páros – a wokingiaknak nincs is okuk a váltásra, mindeketten jól szerepelnek magukhoz mérten.

A MERCEDESnél Lewis Hamiltonnak van még szerződése, Valtteri Bottas viszont nagy kérdés. Rendesen megy a hezitálás a csapat részéről, és már azt is tudni, ha a finnt leváltják, akkor Esteban Ocon érkezhet a helyére – ez augusztus végéig kiderül.

A RED BULLnál fura a helyzet, Max Verstappen helye biztos, de Pierre Gaslyt visszaküldték a Toro Rossóhoz, onnan pedig az újonc Alexander Albont hozták fel – a thaiföldi az idény végéig biztosan marad, addig kell olyat letennie az asztalra, hogy az hosszabbítást érjen neki.

Alexander Albon a Red Bullnál bizonyíthat, fél szezonja van rá

A tavaly nyáron érkező Daniel Ricciardo nem megy sehova a RENAULT-tól, viszont Nico Hülkenbergnek nincs kontraktusa 2020-ra, nála a Haast lehet hallani a legtöbbet.

A WILLIAMSnél az óriási tehetségnek tartott George Russellnek van szerződése jövőre, ugyanez Robert Kubicára nem igaz. A két versenyző esete kissé speciális, igazából még nem nagyon tudtak bizonyítani, az autó ugyanis annyira el van maradva a többi csapatétól, ugyanakkor a rutinos lengyelnek vannak problémái, nem is valószínű, hogy őt marasztalni fogják.

Russell-lel szemben Kubica helyzete elég necces

Az ALFA ROMEÓnál Kimi Räikkönen helye megkérdőjelezhetetlen, már csak azért is, mert a csapat 32 pontjából 31-et ő szerzett, ráadásul a finn jól érzi magát ott, ahol most van. Antonio Giovinazzi a Ferrari tesztpilótájaként kapta meg a maranellóiak B-csapatának pilótaülését, első teljes szezonjában eddig mindössze 1 pontot tudott szerezni, de ez nem csak az ő hibája. A csapatfőnök Fred Vasseur a múltban többször is jelezte, hogy nincs veszélyben az olasz helye.

 Bár a RACING POINTnál még egyik pilótának sem dugtak egyelőre újabb éveket az orra alá, abban biztosak lehetünk, hogy Lance Stroll maradni fog, és valószínűleg nemcsak azért, mert apjáé a csapat, hanem mert például szeret és nagyon is tud előzni. Sergio Pérezről nem tudni túl sokat azon kívül, amit ő mond, elméletileg több istálló is keresi őt, azonban nála a jelenlegi csapata a prioritás, de „ha 2021-ben sem fogok dobogós helyekért harcolni, vagy nem lesz meg rá a lehetőségem, akkor otthagyom az F1-et”.

Strollnak nem kell izgulnia, az viszont jó kérdés, hogy Pérez lojalitása kifizetődik-e (dobogós helyezésekben)

A HAASnál fura helyzet alakult ki, a két pilóta balhézik egymással, amit a csapat pontjai is bánnak, Romain Grosjean és Kevin Magnussen sem érezheti ülését biztonságban – az amerikai istálló tesztpilótája, a kétszeres F1-es világbajnok Emerson Fittipaldi unokája, Pietro Fittipaldi viszont ugrásra kész.

Idén újabb esélyt kapott Danyiil Kvjat a TORO ROSSÓnál, aki eddig igencsak meghálálja a bizalmat. Az orosz a 9. helyen áll a pilóták pontversenyében, és ő az egyetlen a mezőnyből, aki dobogóra tudott állni Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Max Verstappen, Sebastian Vettel és Charles Leclerc mellett – ha így folytatja az idény végéig, akkor nem marad el a hosszabbítás (és ki tudja, talán a Red Bull is ad egy újabb esélyt neki). Hogy mi lesz Pierre Gaslyval, az egy hatalmas kérdés, az RB tesztpilótájából a Toro Rosso pilótája lett, idén pedig már a Red Bull-lal bukott meg, visszafokozták a Toro Rossóhoz. Ennél feljebb nem mostanában fog lépni, lejebb meg talán nem sikerül már buknia, és abban is bízhat, hogy ő az RB neveltje.

(Fotó: Formula 1, Getty Images, ROKiT Williams Racing, Red Bull Racing, SportPesa Racing Point F1 Team)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Szokatlan végeredmény született a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján

További cikkeink a témában