Robert Kubica még saját csapattársától is jelentősen elmarad, de a Williams már tudja, miért.

A Williams történelmi mélypontját éli éppen, a legendás istálló annyira el van maradva a többi csapattól, hogy gyakorlatilag már nem is F1-es szintű csapatnak számít.

Nincs most ennél szomorúbb adat az F1-ben

Durva, de a legendás Williams már nem F1 szintű csapat.

A szebb napokat is megélt legendás istálló 12 futam során mindössze egyetlen pontot tudott összehozni Rober Kubica révén, ennek ellenére mégis fiatal csapattársa, George Russell nyújt meggyőzőbb teljesítményt, aki rendre gyorsabb a veterán lengyelnél – a Magyar Nagydíjon Russel például több mint egy másodpercet adott Kubicának.

A Williams vezető versenymérnöke, Dave Robson szerint, ha egyforma autók mellett ekkora a különbség a két pilóta között, akkor gyanús, hogy az a gumik miatt van:

„Kétségtelen, hogy ezek az abroncsok különböznek a Bridgestone vagy a Michelin gumijaitól. Nem rosszabbak, csak másak, másképp kell kezelnie őket. Robertnek több időre van szüksége ahhoz, hogy megértse, hogyan hozza ki belőlük a maximumot.”

Russel egyébként a GP3-ból és az F2-ből már ismerheti a Pirelli abroncsait, míg a rutinos Kubica csak visszatérése óta szerezhetett vele tapasztalatot, vagyis ebben tényleg lehet valami.

A gumikezelés egyébként valós problémát jelent az F1-ben:

Az FIA megmondta, milyen gumikat akar a Pirellitől

Mert nem jöttek be a gyorsan kopó abroncsok.

(Forrás: racefans.net, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés