A Forma–1 Stratégiai Csoportja arról tárgyal, hogy kivegyék-e a minimális súlyhatárból a versenyzők súlyát, és csak az autók tömegét mérjék. Ez fontosabb, mint gondolnád.

Az FIA az elmúlt évek halálos baleseteinek hatására szigorítja a sportág biztonsági előírásait, így a 2018-as idénytől kezdve mindenki számára kötelezővé tette a halo használata. Ez egyben azt is jelenti, hogy a pilótával együtt mért autó minimum súlyhatárát hat kilogrammal, azaz 733 kilogrammra emelték meg.

A helyzet viszont az, hogy a fejvédő beillesztése (a rögzítő elemekkel és a pilótafülke megerősítésével) ennél nagyobb mértékben emeli meg az autók súlyát, így a versenyzőkön kell néhány kilót nyerni, azaz fogyniuk kell.

Az F1 Stratégia Csoportja most viszont arról dönthet, hogy az 1995 óta érvényben lévő minimumsúlyra vonatkozó előírásokból kivegyék-e a pilóták súlyát.

Ahhoz, hogy a javaslat érvénybe lépjen már idén, a csoport 18 tagjából 10-nek a jóvá kell hagynia.

Több évtizeddel ezelőtti megoldás jöhet vissza az F1-be

Egy kicsit megbolondíthatják a rajtfelállást és az első köröket.

(Forrás / fotó: eurosport.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában