Jean-Claude Van Damme spárgája óta tudjuk, hogy a Volvo Trucks elképesztő reklámokra képes, és most itt a legújabb filmjük. A svédek négy új teherautót mutatnak be, és ehhez egymás tetejére pakolták őket.

Nem adja alább a Volvo, amikor a legújabb teherautójuk bemutatásáról van szó, pedig a híres spárgát nehéz lesz felülmúlni.

Jean-Claude Van Damme izomból széttolt két kamiont

Vagy valami hasonló történt. A lényeg, hogy a Volvo meggyőzte Van Damme-ot, tegye azt, amihez a legjobban ért. Nézd meg a videót és röhögj!

Most négy új modell leleplezésére készülnek, és miért ne tehetnék egymás tetejére ezeket a teherautókat? A gördülő torony tetejére Roger Alm, a Volvo Trucks elnöke állt fel, aki ezek szerint elég biztos volt abban, hogy a járművek elbírják egymást.

A cégvezér nem hagyhatta ki a magas labdákat: „Hozzászoktam, hogy a helyzet magaslatán legyek” – mondta, majd hozzátette: „én azért két lábbal a földön járó ember vagyok.”

A 15 méter magas, 58 tonnás járműtorony tervezése és építése egy hónapot vett igénybe, a filmet a Volvo göteborgi tesztpályáján vették fel.

A manővert az tette lehetővé, hogy a négy újdonság közül a legalsó jármű az építőipari teherautó FMX volt, ami 38 tonnát is elbír.

Nézd meg, hogyan kelt életre a teherautótorony:

Ez is érdekelhet:

Négyéves kislány csapat a Volvo teherautóval a zseniális új reklámban

Benga teherautó távirányítóval, akadálypályán? Olyan jó, amennyire hangzik!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
44% Igen, de menedzselhető.
42% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés