A Smart már több mint két évtizede jelent megoldást a nagyvárosok zsúfoltságára, és a márka történetében jövőre új fejezet kezdődik. Nem lesz több belsőégésű motorral szerelt Smart, amiből most bemutatták az utolsó szériát.

Az ötlete már a nyolcvanas évek elején felvetődött, de végül csak 1998-ban készült el a Swatch és a Mercedes közös városi minije, amit a Daimler teljesen a nevére vett, és egészen napjainkig tökéletesíti. A legújabb generációja a Renault-val közösen készült el, és hamarosan újabb mérföldkőhöz érkezik a márka, 2020-tól az elsők között teljesen száműzik a belsőégésű motorokat a kínálatból.

Jövőre már csak a teljesen elektromos hajtású Smart lesz kapható, a benzines modellt egy limitált szériával búcsúztatják.

A Final Collector’s Edition sárga-fekete megjelenését, ami a belső térben is visszaköszön, az elismert dizájner Konstantin Grcic jegyzi, és augusztustól a Brabus közreműködésével összesen 21 példányt készítenek belőle, ugyanis éppen ennyi évvel ezelőtt jelent meg a kétüléses Smart első generációja.

Mostantól már csak elektromos Smart lesz, olvasd el, milyen vezetni:

Megtaláltuk a városi cirkálás elektromos alapvetését

Egy pillanat műve megszokni, még egy pillanat megszeretni, és ha már eddig jutottunk, a rövid hatótáv sem akadály. Smart EQ Forfourral teszt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.