Most már biztos, hogy nem lesz semmi a Nikola hidrogén-üzemanyagcellával szerelt elektromos pick-upjából, az amerikai cég bejelentette, hogy nem kerül gyártásba a Badger.

Még csak virtuálisan létezett, de már úgy is nagyon ígéretes volt az amerikai Nikola pick-upja.

A Badger nem a formája, hanem a technikája miatt izgalmas, ugyanis az akkumulátor egy feltöltésével 480 kilométer a hatótávja, de a fedélzeten lévő hidrogén-üzemanyagcellával további 480 kilométert lett volna képes megtenni.

A Badger a teljesítményével is a Tesla Cybertruck ellenfele lehetett volna,

hiszen az elektromotorok összesen több mint 900 lóerős teljesítményre képesek, amivel 2,9 másodperc alatt gyorsulhatott volna százra. A formája pedig nem olyan megosztó, mint a Teslának, és ezzel máris sikerre számíthatott volna a piacon.

A gyártást a General Motors közreműködésével képzelték el, az amerikai óriás részesedést is vásárolt a Nikolában,

de aztán a kis céget övező botrányok és az alapító lemondása után inkább kivonultak a támogatás mögül. A GM-nek így is ígéretes elektromos kínálata kezd kialakulni a Cadillac és a Hummer újjászületésével.

Itt az új Hummer, V8 helyett villanymotorral

A General Motors feltámasztotta a Hummert, de a korszellemnek megfelelően elektromos hajtással.

A Nikola visszafizeti az összes előleget, amit az érdeklődők a Badger pick-upra letettek, és inkább a nehéz teherjárművekre koncentrál. A korábban bemutatott nyerges vontatókat a General Motors hidrogén-üzemanyagcellás rendszerével szerelik fel, az első prototípusok a jelenlegi megállapodás szerint 2021 végén kerülhetnek az utakra.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve